Portré: Holczinger Szandra!

2015.09.07 20:36

Egyszer volt, hol nem volt az Óperenciás tengertől keletre, Magyarországon a Bakony szívében, hegyek, völgyek, erdők s dombok között, állt egy Bakonyszücs nevű sváb falucska. Azért csak falucska, mert lakói száma háromszáz körül mozgolódott. Így fordulhatott elő, hogy mindenki ismer ott mindenkit. Mégsem erről volt híres ez a település. A falu közepén állt egy fa. Ez a fa semmiben sem tért el a többi fától, amit valaha láttunk. Erős gyökérzettel markolt a földbe, szilárd törzse az idő múlásával egyre szélesebb lett, szerteágazó lombkoronája otthont adott aprócska rügyeknek és leveleknek, melyek reményt nyújtottak az embereknek. Idáig ez egy szokványos történet lenne, csakhogy egy napon ez a fa életre kelt, női alakot öltött és a Holczinger Szandra nevet kapta.

 

 

Akarok! Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem!

 

 

Eleven gyerek voltam. Emlékszem, lógtunk az öcsémmel a plafonon, a fűtőcsöveken, háztetőre másztunk. Volt, hogy betört a fejem, szóval okoztam kisebb-nagyobb meglepetéseket a szüleimnek.” Remélem sikerült a mesék világából a való világba csöppennünk. A fiatal színésznő számára a családi kötelék, a gyökerek fontos szerepet töltenek be. Sváb származása révén erősen ragaszkodik identitása ápolásához, megőrzéséhez és ennek felkutatásához. Német történeteket gyűjt, hagyományokkal és népszokásokkal, dialektusgyűjtéssel is foglalkozik. Amikor elkezdett színészkedni eleinte lelkifurdalása volt, hogy mindez háttérbe szorul majd, de a sors úgy hozta, hogy az ELTE Germanisztika - Német nemzetiségi szakirányán folytatja tovább tanulmányait és ezzel együtt kutatói munkáját is.

 

Eddigi életében sok minden formálta, iskolák, tanárok, barátok, ők alkotják a fa szilárd törzsét. „Magyar állampolgár vagyok, német nemzetiségűnek tartom magam. Német nemzetiségi általános iskolába jártam, majd a veszprémi Lovassy László Gimnázium német nemzetiségi tagozatán érettségiztem. Már gimi alatt koleszos voltam. Itt életre szóló barátságok kötődtek. Szinte évente változtak körülöttem az emberek. Ezért is van az, hogy gyorsan alkalmazkodom másokhoz, de ennek maradtak olyan nyomai is például, hogy nem szeretek egyedül lenni. Kevés olyan pillanat volt az életemben, amikor egyedül lettem volna. Ennek nagyon örülök.”

 

A fa lombkoronája és annak ágai mutatják azt a sok utat, amiből választhatott, mely utak mindegyike járható volt. „Bár érettségi után felvettek egyetemre, nem kezdtem el, mert hittem, hogy van értelme és esélyt kell adni a gyermekkori álmoknak. A színészet jobban érdekelt, lelkesedéssel, örömmel és lázadással töltött el. A szüleim ekkor egy kicsit megijedtek, de elfogadták a döntésemet. Három csodás évet töltöttem a Gór Nagy Mária Színitanodában. Úgy éreztem elértem az álmaimat, de aztán rájöttem, lehet, hogy ez kevés lesz számomra, így párhuzamosan elkezdtem az AVKF német nemzetiségi óvodapedagógia szakára járni, ahol most diplomáztam. Bevallom, nem voltak egyszerű évek. Mivel biztonsági játékos vagyok, megnyugodtam, hogyha bármi közbejön, nincs semmi baj, van élet a színházon kívül is.”

 

A fa ágain megbújó apró levelek és rügyek jelképezik Szandra számára a jövőt, mely felé pozitívan tekint.„Van A, B és C verzió is, és mindegyik fontos, ez néha fejfájást is okoz. Jelenleg nem panaszkodhatok, megfordulok több színházi társulatnál, többek között a budapesti József Attila Színházban, a Veres1 Színházban, a Hadart Színházban, jönnek – mennek a szerepek és a filmes munkák, egyszóval boldog vagyok, és jól érzem magam. Természetesen van pozitív és negatív élményem is. Úgy gondolom, ha valaki színésznek áll addig legyen érdekes a nézők számára, amíg a színpadon áll. Attól legyen érdekes, hogy a szakmájában mit tett le az asztalra. Minden nap megvívom a saját harcaimat, de azt hiszem, ha az ember kitartó és igazán akar, akkor bármire képes.”

 

 

 

E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.

 

 

Miért éppen fa? „Bakonyi lány létemre ez nem meglepő. A fa csak ritkán áll egyedül. Védelmet nyújt. Szimbólumként is ismert. Teljesen mindegy, hogy süt a nap vagy esik az eső, a fa az ott áll, nyomot hagy akár több száz évig is.” - indokol Szandra.

 

Hatalmas szívem van, és akit megszeretek azt nagyon. Bár egyes szituációkban túl sokat beszélek, szókimondó és őszinte vagyok. Nekem ez pozitív, mert ezt várom el másoktól is. Lehet, hogy abban a pillanatban kicsit rossz érzés, de ez kell ahhoz, hogy ne illúziókban éljünk. Nyitott vagyok, rugalmas, kíváncsi és érdeklődő. Nagy tudásszomjam van, emiatt gyakran szétszórom magam sok irányba, ezt mutatják a tanulmányaim is, és így néha nehéz ennyi irányba megfelelni. Sokszor figyelmetlen vagyok, van, hogy mondom a magamét és kevésbé figyelek másokra, mert barangolok a saját kis világomban...” Megragadva ezt a mondatot, és bizonyítva, hogy azért másokra is figyel Szandra, elkezdtem őt kérdések sorával bombázni, így készült el ez a portré is.

 

 

De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok,
mindent legyőzve mégis AKAROK!

/Ady Endre/

 

Végezetül néhány olyan fontos információ Szandráról, amit nem sokan gondolnánk róla: ha szuperhős lenne a gondolatolvasás képességét választaná, pontosabban „Olyan jó lenne látni csak úgy, hogy szavak nélkül mit gondolnak mások”. Ha valamivel bekerülne a Guinness-rekordok könyvébe, akkor az a fejen állva zongorázás lenne, és ha egy napig megfigyelhetne egy állatot az állatkertben, akkor a majmot választaná, mégpedig azért mert: „Szórakoztatóak, valahol rokonok, szerintem lehetne tőlük mit tanulni…”

Sosem akartam senkire hasonlítani.” Ezt bizonyítják a következő sorok: „Csehov műveit nagyon szeretem, a többség drámainak fogja fel őket, de én jókat nevetek rajtuk. Általában nem nézik ki belőlem, de nagy motorra is van jogsim. Szeretem Koncz Zsuzsát. Az egyik legkedvencebb színésznőm Susan Sarandon. Gyermekkoromban versenyszerűen atletizáltam, magasugró, távolugró voltam és sprinter számokban is versenyeztem, szép eredményeket értem el és általános iskola végén még úgy terveztem, hogy főállású sportoló leszek, és testnevelés szakon tanulok tovább.” Azóta is szalad, de most már az élet versenyében.

 

 

Itt a vége fuss el véle!

 

 

 

Photo: Bolya Árpád (Arpad Bolya Photography)