Portré: Horvàth-Töreki Gergely

2015.06.13 21:00

Éjfél múlt öt perccel. Az asztalon egy félig teli söröspohár, de az is lehet, hogy félig üres volt. Valami hatvanas évekbeli zene szólt az Ellátókert egyik termében. Egy kopott kanapén ülve, amíg a portréalanyom elszaladt néhány percre, azon gondolkodtam, hogy mi lehetne az utolsó kérdés amit feltehetnék neki. Valami olyan kérdést keresgéltem, amire a válasz egymagában összefoglalja azt, amit az elmúlt órákban megismertem Horváth Töreki Gergelyből. Így mire Gergő visszatért megszületett a kérdés is: "Ha egyetlen szóban kellene összefoglalnod magad, melyik lenne az és miért?" De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején:



"Nyilván amikor megszülettem. Azt mondják, hogy egyből felsírtam," - érkezett a válasz Gergőtől, arra a kérdésre, hogy melyek voltak élete nagy pillanatai. Nem rossz alap egy portréhoz az alany megszületése. 

Harmincöt évvel ezelőtt Sopronban megszületett Gergő.

Nehéz gyermekkora volt. Az iskolában sosem emelkedett ki. Tizenegy évesen tubázni kezdett, majd abba hagyta tizennégy évesen amikor találkozott élete egyik nagy szerelmével a baseballal. " Nem nagyon értettem, hogy mi ez a hülye név:  soproni mennydörgő zoknik.(Sopron Thunder Soxs). Ennél a kölyökcsapatnál kezdte a baseball pályafutását. A sors fintora, hogy néhány év elteltével, amikor már Budapesten baseballozott, egyik döntő meccsét pont Sopron ellen kellett játszania. "1997-ben a szakács szakmunkásképző utolsó évében már tudtam, hogy rettentő módon nem fog érdekelni a szakma."- meséli Gergő. Dolgozott benzinkutasként, újságkihordóként, műtőssegédként, és mint nagyon sok ember ő is megjárta a mekit. A kórházi élményeiről így mesélt: "Azok közé a perverzek közé tartozom, akinek, ha bemegy egy kórházba, tetszik az az illat". Aztán szerzett egy OKJ-s bizonyítványt melyben pontosan ez áll: szinkronizálási szakalkalmazott és műsorközlő. Időközben az Itt és most improvizációs/színházi társulatnak - ami azóta FARM11 névre hallgat - a tagjából a társulat vezetője lett. "Maradtam és küzdöttem, hogy összehozzak egy csapatot.". Arra a kérdésre, hogy mi a szakmája egyértelmű válasz érkezett: "Fogalmam sincs. Színésznek nem mondom magam, mert nincs színészi papírom és fogalmam sincs,hogy színészi tevékenységet folytatok-e egyáltalán."  Nos ő lenne Gergő, ha pusztán a dátumokat és eseményeket néznénk az életében.


De mint tudjuk az életben vannak minket meghatarozó emberek, életfilozófiák és furcsa véletlenek is. Ezek Gergő életéből sem hiányoznak. "Minden ember meghatároz aki az adott pillanatban körülvesz. Szerintem a család alap. Aztán a sógorom. Azért jöttem Sopronból Pestre, hogy az ő cégénél dolgozzak. Aztán ott van a kedvesem, aki majd három éve elvisel mindenemet."- mondja Gergő.

Éppen munkaidőben volt a sógora cégénél, amikor rátalált egy internetes hirdetésre mi szerint Csörögi István szinkronrendező tanfolyamot indít. -ahol beszédtechnika tanára, majd jó barátja lesz Koncz-Kiss Anikó, akinek talán a legtöbbet köszönheti mióta a "NagyFaluba" költözött!!!- Így került,mondjuk úgy,a színház világába. Ekkorra már a sport, a zene és édesapja jellemformaló erejének jelei erőteljesen megmutatkoztak rajta. Hogy bizonyítsam ezt a kicsit sem szokványos mondatot,hadd idézzem azon részeket, amikor Gergő magáról beszél. "Nagyon szeretek adni. Nem várom el, hogy bárki is megköszönje. Amiben làtok fantáziát azért bármit képes vagyok megmozgatni. Könnyen alkalmazkodok. Valamiért azt érzem, hogy kötelességem alázatosnak lenni, aztán vagy sikerül vagy nem. Apukámtól megtanultam, hogy ha tisztességes vagy,akkor nagy baj nem érhet az életben. Nagyon érzelgősnek tartom magam. Nagyon sok hibát elkövettem az életben,de soha nem direkt. Nagyon szeretek jó ember lenni. Emlékszem amikor apukámmal az Erzsébet utcában sétáltunk és jött velünk szembe valaki, apukám azt mondta: "Vedd ki a kezed a zsebedből ha köszönsz!" Tapasztalatból mondhatom, Gergő mind a mai napig kiveszi a kezét a zsebéből ha köszön. 

Mindig kiváncsi vagyok,ha egy ember az életfilozófiájáról beszél. Mindig azt hiszem, hogy már nem tud senki nekem újat mondani, aztán mindig kiderül, hogy tévedek. Gergőnek két életfilozófiája vagy mondhatjuk ars poeticája van. Először is: A nyugalom a mozgás irányítója! Miután szóba került, hogy egy volt kolleganője Vándornak nevezte Gergő megállapította, hogy a vándor azért is vándor, mert kicsit türelmetlen. Így kezdett el ezzel a bölcsességel összhangban erőteljesen türelmet tanulni. A másik gondolat, mely Gergő életének mozgatórugója  a " lassan siess" bölcsesség. Ennek a filozófia mondanivalójáról talán órákat lehetne beszélni, de most nem ez a lényeg. Hanem, hogy itt van valaki, aki az elmúlt harmincöt évről minden szomorúságával, fájdalmával és iróniájával együtt ki tudja jelenteni, hogy neki tökéletes élete van. Hiszen -hogy őt idézzem- a tökéletes pont a tökéletlensége miatt tökéletes.

Hova tovább? Gergőnek is vannak céljai, bár szerinte bakancslistázni majd ráér hatvan vagy hetven évesen. Szeretné kipróbálni a tandemugrást, eljutni Tibetbe, bejárni az El Camino legnagyobb részét. Aztán ott van a FARM 11 improvizációs csapat, mely oszlopos tagjaként szeretne teltházas előadásokat,minél több emberrel megismertetni ezt a világot,ahogy teszi is ezt Sopronban,ahol pár hónapja indította el saját társulatát az IS-t (improsopron) !! Talán számomra a legkedvesebb és legemberibb terve, hogy egyszer úgy létezni akár itthon, akár külföldön - letéve órát, mobiltelefont és mindenféle eszközt, mely időt és dátumot mutat- hogy elfelejtse mi az az idő.


Éjfél múlt tíz perccel. A söröspohár üresen állt az asztalon. Aztán válasz érkezett a kérdésre: "KERESŐ. Nem biztos, hogy pozitív szó, de jelen pillanatban ezt tudom mondani. Mindig egyfajta keresés és kutatás, hogy mi a jó nekem. Amiben benne is vagyok abban is azt keresem hogyan tudnám a legtöbbet kihozni belőle úgy, hogy azok is kapjanak belőle akik benne vannak. Kereső, ez tetszik, ezt megvettem."- zárta szavait Gergő. Szerintem ezek a szavak ennek a portré végszavainak is tökéletesek lettek volna, ha amikor közöltem, hogy nincs több kérdésem, Gergő nem kérte volna, hogy a improvizáljak egy kérdést. Így lett az utolsó kérdésem Gergőhöz, hogy hanyas a lába. A választ én már tudom, aki pedig kíváncsi rá kérdezze meg tőle.