Ajánlom magamat, Sára!

Portré: Lévay Viktória!

2015.06.28 22:11

Portré: Lévay Viktória!

"A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínűségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szűnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál."

Ilyen találkozás volt a miénk is. Most először írok olyan valakiről akit hamarabb ismertem személyesen, mint ahogy megkértem, hogy legyen a portréalanyom. Érdekes, hogy első találkozásunknak csupán annyi volt a színházi vonatkozása, hogy a Játékszín színeiben futottunk együtt maratonváltót. Nehéz dologba fogtam bele és most nem a futásra gondolok. Sok érzés, sok élmény, találkozás és még több beszélgetés. Ez a portré mindennek az összessége.
Miután egy szép kerek bevezetőt sikerült összehoznom egy nagyon gyors helyzetleírás következik. Egy átlagos hétköznap délután kiültünk egy Jókai utca béli kávézó két mondjuk úgy fapados székére. A szemben lévő ház előtti állványon éppen munkások dolgoztam, vagyis inkább intenzíven felénk tekingettek. Egyszer csak egy munkás, kiállt az erkély szélére, mire Viki csak ennyit reagált: „ A jó Isten vigyázzon rá!”

Azt hiszem bele is vághatunk...Ha egy szóba kellene a színésznőt összefoglalni az a Viki lenne. Miért? Így definiálta önmagát. A Viktória név győzelmet jelent. Kiskorában a nagybátyja mindig úgy köszöntötte, hogy „Szervusz Győzelem!”.

"Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz - a múltban és a jelenben. És minden bűntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá.”

Viki életében sok meghatározó személy volt. Szülők, nagyszülők és most egy saját különálló család, mely két nagyszerű csemetéből és egy szerető férjből áll. „Amióta gyerekeim vannak gyenge az idegzetem”-mondja Viki, magyarázva azt, hogy miért aggódott a munkásért aki az erkély szélén álldogált. Koncz Gábor, Béres Ilona, Kornis Mihály, Zsótér Sándor, Végvári Tamás, Benedek Miklós. Hmmm...És persze ott van a mester, akihez most is járok Dékány Endre. „Aztán ott van Rátóti Zoltán. Aki akkor a Kaposvári Színház színésze volt. A nővérem szerelmes volt Zoliba. Felkerestük, hogy szeretnénk róla írni, ami igaz is volt, mert én akkor a diákújságnál dolgoztam. Így minden előadást láttunk. Ennek köszönhetem az érettségi irodalomjegyemet, mert végül a Nagy Romoluszból írtam az érettségin. Szeretem Shakespearet és Csehovot is. Ufók voltak mindketten.” Aztán akadtak meghatározó és vicces események is szép számmal. Vegyük mindjárt a legelején azt, hogy Viki megszületett. Azt hiszem kezdetnek nem is rossz. „ Túléltem a világra jövetel traumáit. Sok mindenről nem is gondolnánk, hogy meghatározó. Például kettes voltam oroszból. Bár élete legviccesebb és szerintem egyben legkínosabb történetét nem árulhatom el de az ezüstérmes történetek is, melyek most megkapták a „leg” előtagot, olyan Vikisek. ”Rengeteg jut eszembe, ez rettenetes.”-kezdi mesélni. „Talán a legviccesebb az volt, amikor éppen néhány napja a Primadonnák egyik jelenetében kifelé szaladás közben hasra estem a színpadon. Annyira ciki volt, hogy az már vicces. A legkínosabb talán a jogászbál volt. Amikor belehúztam véletlenül a szoknyámat a harisnyámba. Kifelé jövet a mosdóból az egész seggem kilátszott. Még szerencse, hogy már mindenki részeg volt”-meséli Viki.

"Minden korlát egy elfogadott szabály, ami arra vár, hogy átlépjenek rajta. De csak akkor léphetünk át bármilyen határt, ha előbb felfogjuk, hogy azt tesszük."

„Eredetileg Varga Viktória voltam.”-meséli Viki. No és itt merült fel bennem a kérdés, hogy ha a férjét Bank Tamásnak hívják akkor hogy a manóba lett ő Lévay. A válasz egyszerű. Volt egy idősebb Varga Viktória nevű színésznő az egyik társulatban. Ha jól bele gondolunk elég sok vicces félreértést okozhat két ugyanolyan nevű de eltérő korú színésznő egy színházba, főként ha szerepekről van szó. „És mivel van egy íratlan színházi szabály, miszerint mindig a fiatalabb változtat nevet, így felvettem édesanyám családnevét.”-zárja a történetet Viki.

A Balatonon nőtt fel, óvodában létre volt a jele, melyet eddig élete során mondhatjuk sikeresen mászott meg. Pestre kerülésének története egészen triviális: felköltözött. Elsőre kirúgták a színművészeti felvételéről, így került az akkori Nemzeti Színház színiakadémiájára. 1992 és 1994 között a nyolcadik kerületben laktak. „Akárhogy is számolom már húsz éve lesz”. -nyugtázza Viki a dolgokat. Hát ha még tudná, hogy párral több mint húsz. Ha nem színész akkor fodrász lenne.

"Az életed egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."

„Hiszek abban, hogy minden okkal történik. Vannak dolgok melyeket egyszerűen csak el kell fogadni. Ez is hozzátartozik a paklihoz. Teljesen fölösleges ezeken agyalni. Nem vagyok tökéletes félreértés ne essék. Volt olyan időszak, hogy féltem attól, hogy eljutok odáig...” Meddig is? Ez a válasz arra érkezett, hogy volt e időszak, hogy ki akart szállni az életből és a színházból. A folytatás: „ A színházból igen, de az életből nem. Volt olyan időszak, hogy féltem attól, hogy eljutok odáig, de amióta megtanultam hogyan kell hozzáállni a színházhoz azóta nincs probléma. Nem létkérdésem a színház. Készen állok arra, hogy feladjam. Belehalni azért nem fogok sem a színházba sem a hiányába. Addig szeretnék színésznő lenni amíg értékeset tudok létrehozni. Szeretek egy csepp lenni a tengerben. Ha valami jól működik akkor tudom, hogy nélkülem nem működne, még akkor sem ha csak mellékszereplő vagyok. Talán az énektanárbácsim fogalmazta meg jól, amikor azt mondta, hogy csak az ember számít. Szerintem ez a fontos, hogy emberhez hűen éljük az életünket.”- válaszolt nagyon frappánsan Viki a kérdésre.

"Félelem, hit, szerelem. Jelenségek, amelyek meghatározzák sorsunk alakulását, erők, amelyek jóval a születésünk előtt hatni kezdenek és az elmúlásunk után sem szűnnek meg."

Nagyon nyitott vagyok és sok mindent képes vagyok befogadni. Nagyon izgalmas szerintem a sokféleség. Szeretem ha béke és szeretet vesz körül. Sokszor azért néznek hülyének és gondolják azt, hogy mindent megtehetnek velem, mert sok mindent képes vagyok tolerálni Szerintem vannak megbocsájthatatlan bűnök. Legalább még húsz évnek kell eltelnie mire megtanulom, hogy nincsenek. Nem kell mindig mindent irányítani az életedben. Nagypapám mindig azt mondta: lehet, hogy most nagyon szar, de sosem tudhatod, hogy miért történik. Mindenkit szívesen meghallgatok de a végső döntés az enyém. Bár kishitű vagyok, sokszor alábecsülöm magam, túlságosan magamra veszem mások dolgait, túlérzékeny vagyok és sokat tudok rágódni dolgokon mégis nagyon tudok szeretni és törekszem arra, hogy jól szeressek. Megbízható vagyok kreatív és elhivatott nem csak a munkában.- meséli magáról Viki. A munkában való elhivatottságát mi sem mutatja jobban, hogy beszédórákra jár, aktívan sportol és szívesen menne tánckurzusra, hiszen szereti a teljesen alternatív extrém színjátszást, valamint hisz abban, hogy egy színésznek az lenne a legjobb ha mozoghatna különböző színházi műfajokban.
Hova tovább? „Szeretném megjárni az El Camino-t. Szeretnék utazgatni és írni egy könyvet. Valami sikeres könyvet. Olyan jól nézne ki a saját könyvem a könyvesboltok kirakatában. Szeretnék még egy karácsonyi koncertet a színházban.”- válaszolja Viki amikor a bakancslistájáról kérdezem.

" Volt bennük más is. Éhség a szívükben. És az éhség erősebb volt, mint az ész. Éhség! Mire? "
„Talán a legnagyobb feladat önmagadat legyőzni. Most éppen az izgat, hogy ki is vagyok és hova tartok. Amikor az ember kikerül a főiskoláról azt érzi, hogy végre olyan időszak jön amikor senki ne mondja meg mit csináljon. Aztán családod lesz. Rájössz, hogy ez az egész egy nagy hülyeség, egy nagy kamudolog. Az egész értékrended megváltozik. Aztán amikor a gyerekek megnőnek az ember elgondolkodik. Ki vagyok és hova tartok?” Ezek a szavak a portré kezdőszavai voltak, de végszónak is teljesen hitelesek. A munkások szépen lassan elindultak hazafelé. Beszálltak a furgonba és elmentek. Amikor a kávézó elé értek még integettek is. Mi még maradtunk. Ahogy ott ültünk volt bennük más is. Éhség a szívükben. És az éhség erősebb volt, mint az ész. Éhség! Mire? A mindig többre...

* A portré részletek tartalmazott a Felhőatlasz című filmből, mely Viki egyik nagy kedvence

 

Vissza

Keresés

© 2015 Minden jog fenntartva.