"Ön most komoly arcot vág, miközben reggel meg szart egyet."
Azt hiszem Laár András ezen gondolata elég hatásos bevezető lett. Akkor vágjunk is bele.
Valahol nagyon eldugva a Blaha Lujza tér 1 szám alatt van egy Jelen nevű hely. Mondhatjuk törzshelye Madár Tamásnak a Balkán Fanatik rapperének, és a Rádió Bézs műsorvezetőjének. Hangulatos kis hely. Az asztal ahová leültünk face to face, egy régi varrógép asztala volt igazi lábbal hajtható pedállal. A berendezés régies, mégis hatalmas eszmei értékkel és igazsággal bír, akárcsak a beszélgetésünkben elhangzott gondolatok.
Amikor megkeresek embereket, hogy szeretnék portrét írni róluk hagyom, hogy ők válasszanak helyet. Sokat elárul valakiről az, hogy hol szeretne beszélgetni. Amikor beléptem erre a helyre tudtam, hogy nem egy szokványos kávé melletti beszélgetés lesz csupa boldog emberrel és történettel. De arra még én sem számítottam, ami ezután következett. Talán az a legnagyobb szerencsém, hogy ezúttal felvettem a beszélgetést nem papírra írtam, mert leírva ezek a dolgok túlságosan elszomorítóak lettek volna. Mégis reálisak. A kegyetlen, meztelen valóság realitása.
Ahogy telt az idő egyre jobban éreztem azt, hogy ott ül velem szemben egy 32 éves férfi és kimondja mindazt, amit tudok és gondolok a világról, az emberekről és az életről. Mindazt, amit mindenki tud, de a legtöbben félünk róla beszélni, pedig az országunkban véleményszabadság van.
Olyan 14 évvel ezelőtt a Gór Nagy Mária Színitanodájának felvételién járunk. Mindenki lazán öltözve - hiszen javában tombol a nyár- csak egy fiatalember áll öltönyben. Kicsit megszeppenve azon gondolkodik, hogy azt hitte, hogy egy felvételi komoly dolog, ezért vette fel a középiskolás ballagásra varratott egyen öltönyét. Aztán rá kerül a sor. Nem vették fel. Ahogyan a Színművészeti Egyetemről két felvételiéről is kitették. Mégis néhány év elteltével színész lett belőle. De ne szaladjunk annyira előre...
Tizenkilenc évvel korábban egy 22. kerületi lakótelepen született meg Madár Tamás. Elmondása alapján igazi lakótelepi trógerként és utcagyerekként nőtt fel. Nem volt jó tanuló.
" Amin egy lakótelepi gyereknek akkor végig kellett mennie én azon végigmentem. Loptam, csaltam, hazudtam, de egy percig sem bánom, mert emberré tett. Mindig ott volt bennem az a minimum intellektus, hogy nem jó amit csinálok, de így legalább nem ítélkezek az emberek fölött. Nagyon sokszor rá lehet mutatni valakire, hogy az egy drogos, meg alkoholista. De miért? Inkább azt kéne mondani, hogy: Barátom tudok segíteni? Rossz dolgokat csináltunk, de mindig számíthattunk egymásra. Szociálisabb lettem ezáltal. Mert mit látsz ma az utcán? Ha mész és kitörik a térded ki fog segíteni? Senki!"
Visszatérve az iskolás évekhez, nem azért volt rossz tanuló, mert hülye volt, hanem egyszerűen azért, mert nem érdekelte. Az egyetlen óra amire szívesen beült az a történelem volt. Én is szívesen ott lettem volna azon az órán, amikor a tanár a felborított pad mögül tanítja és szemlélteti, a háborút, jelen esetben a lövészárkokat. Nem tegnap volt ez, mégis Tamás olyan átéléssel meséli, hogy úgy éreztem, mintha én magam is ott lettem volna.
" A csepeli szakközépbe felvételiztem mert tudtam, hogy oda felveszik azokat is, akiket máshová nem. És fel is vettek. Ott maradtam technikusin, de csak azért, hogy húzzam az időt. Tudtam, hogy belőlem soha nem lesz informatikus. Úgy érettségiztem informatikából, hogy nem volt otthon gépünk. De nem volt kettes az érettségimben -ötös sem- csak négyes és hármas, de ez elég hiszen tudtam, hogy nem ezen fog múlni, hogy milyen ember leszek. Az iskolák amúgy sem az életre nevelnek. Nem az érdekli őket, hogy miben vagy tehetséges és abban terelgetnének. Az alapján ítélik meg, hogy alkalmas vagy-e az életre, hogy elolvastad-e a Toldit vagy sem. Hiszen kit érdekel mi volt 1456-ban. Mindig van valami.... Világéletemben éreztem, hogy ki akarok törni abból, hogy lejárok a térre füves cigit szívok és sörözök. A lakótelep miatt mindig is kisebbségi komplexusom volt. Láttam, hogy működnek a normális családok. Nem tehettem meg azt, amit a barátaim. Egy gyerek nem értheti meg mi az, hogy nincs pénzünk. Aztán egyszer épp füveztünk az egyik barátommal -mert mi mást csinálnánk 19 évesen- amikor kezembe vettem a PestiEstet és megláttam, hogy Gór Nagy Mária Színitanodája felvételt hirdet."
És itt érünk vissza ahhoz a bizonyos nyári délutánon. A felvételi után -ami neki nem sikerült- Tamás odament Gór Nagy Máriához és elmondta neki, hogy ő színész akar lenni. Mire Mária elővett egy listát és azt mondta:" Valaki úgysem jött el, fel van véve." Alig volt ott fél éve, amikor már a végzősök előadásában kapott szerepet. Egy évvel a felvételi után Gór Nagy Mária odament hozzá, hogy "mekkora egy boszorkány, hogy felvette ide."
"Tudtam, hogy tehetséges vagyok. De ki az, aki hinni fog bennem?"- meséli Tamás. A sors fintora, hogy az az ember -aki amikor másodjára felvételizett a színművészetire elutasította- az később leszerződtette Sopronba, bár a mai napig erre az akkori felvételiztető nem jött rá.
Hogy alakult azóta az élete? " A nehéz gyermekkor az meghatároz, megerősített. A határozottság az életem része lett. Volt, hogy döntenem kellett, hogy eszem vagy fűtök. Ilyenkor hálózsákban, síruhában aludtam az 5°C-os lakásban. De ez mind csak megerősített."
Írt verseket, rajzolt is. De kidobta őket, mert kijött belőle az amiért alkotott. "Nem voltak egy művészeti alkotások, senkit nem érdekelt. Nem akarok ezen nosztalgiázni, ha akarok akkor visszaemlékszem."
Ma már "csak" dalszövegeket ír. De hová tűnt a színház? 12 év alatt végigjárta a ranglétrát: "statiszta, egy mondat, mellékszerep, főszerep".Igazi színész lett belőle, aki megtanulta a színpad tiszteletét. A dolog csak egyetlen sebből vérzik, hogy Gór Nagy Máriánál végzett és nem valamelyik híres egyetemen. Sok ismert színész akiknek példát kellett volna mutatni lenézte őket. Éhbérért dolgozott, miközben kollégája akivel együtt játszott (Tamás főszereplőként, a kollégája mellékszereplőként), mégis egy ismert magyar sorozatban is szerepelt háromszor annyi pénzt kapott mint ő.
" Nem fogok vetélkedni, és nem fogom bizonygatni, hogy egyrészt tehetségesebb vagyok mint ő, de ha nem is így lenne akkor se tegyünk különbséget. Ugyanannyi a befektetett energiánk. Van bennem egy egészséges düh. A színházban megvannak a kasztok, megvan a hierarchia, és ez nagyon zavar...Kritikusan rossz a mai közfelfogás a színházon belül. Sok tehetséges kint tengődik az utcán mert nem kapnak esélyt, miközben tehetségtelen állnak a színpadon, és a médián keresztül el van hitetve, hogy ez jó. Így a nézők eligénytelenednek. Ömlenek a tehetségkutatók orrba szájba. Leütsz két akkordot és énekelsz két szót, és azt mondják, hogy igen ezt így kell csinálni. De úgyis az leszel amit formálnak belőled. Minden tehetségkutatóban ugyanolyan haj, ugyanolyan ruha. Az nem létezhet, hogy valaki megnyer egy tehetségkutatót és főszerepet kap egy musicalben. Attól, hogy jól énekel, még nem lesz jó színész...Aztán ha van egy építő véleményed, amit nem fogadnak el akkor egy utolsó szemét maradsz... Mégis hiányzik a színház. De a zenén keresztül szeretném minél több területen megmutatni magam, aztán egyszer ha lesz egy ismert arcom lehet, hogy visszahívnak a színházba."
Most hova tovább? A Rádió Bézs műsorának vezetőjeként az 1001 lemez, amelyet hallanod kell mielőtt meghalsz című könyv alapján állítja össze a műsorát. Ezeket a lemezeket szeretné beszerezni. Kicsit hosszabb távú cél, hogy elinduljon a senior crossfit bajnokságon, ahol szép reményekkel indulhat, mivel túl a harmincon még nem volt élsportoló, ezért bőven van energiája. Ezen kívül a kimondhatatlan és furcsa nevű hangszerei mellé még több ütőshangszert szeretne és egy keverőpultot, amivel a gyerekkora óta dédelgetett hobbiját szeretné fellendíteni.
Madár Tamás nem egy hétköznapi figura. Ő az aki kimondja, hogy nem szeret tömeg közlekedni, mert olyankor mindig a keserűséget látja az emberek arcán. Azt, hogy utálják az életet, a munkájukat és azt, hogy ebben a társadalomban kell élniük. Aki elárulja, hogy az akinek a zenéjét többször játssza a rádió, ötször annyit is elkér egy fellépéséért. Tanulva mindebből mégis igyekszik olyanokat bemutatni a műsorain keresztül, akik kevésbé ismertek. Ő még hiszi, hogy ha mindenki minden nap csak egy pozitív gondolattal gazdagítaná a mindennapjait akkor csodákat lehetne művelni.
Soraimat Mc Mad D életének alaptézisével zárom: Nincs probléma csak megoldandó feladat.
És hogy ne maradjak adós egy magyarázattal az első sorban idézett Laár András mondata, Tamás válasza volt arra a kérdésre, hogy: Te is úgy élsz mint egy normális ember? A válaszából kiderült, hogy...
