Mert alkotni nem lehet lábvízben. Az élet nem lábvíz….(Oszter Alexandra)
Az egész gyerekkorát a színházba töltötte. A díszlet illata és a színházi közeg volt a normális számára. Amikor jöttek az iskolák mindez hiányzott neki. Még sírt is. Ekkor mondta az édesanyja az édesapjának, hogy : Sándor nagy baj van! Szó sem lehetett arról, hogy színész legyen. Édesapja tudta, hogy már nem a művészekről írnak, akkoriban kezdett kialakulni a celebség. De neki csak az volt a lényeg, hogy ott lehetett a színház közelében. Ő Oszter Alexandra. Édesapja 50.születésnapján különböző művekből adott elő részleteket amikor is mondjuk úgy kiszúrta magának többek között Bodrogi Gyula. „ "Be is hívtak a Vidámszínpadra ahol jól ottragadtam 3 évre. Ez determinált egy utat, amivel nem mindig voltam megelégedve. Nem vagyok egy függő típus..se szerencsejáték se semmi, de színház nélkül nem bírom ki."
Emellett a rajz az amiben igazán megtalálja önmagát. Fontos és meghatározó része nem mindennapi életének és kicsit sem unalmas személyiségének. Rajong a rajzolásért. Azt szeretné ha ezt mindenki tudná róla. Ő nem csupán a színház művésze hanem a rajzoló ceruzának is.
„Gyerekkoromban egy szavamat sem hallották. De vulkánokat rajzoltam mindig. Tüzes-víz, én ilyen vagyok. Olyan mint a láva. Tizenévesen számtalanszor ki akartam szállni az életből. Eleve olyan közegbe születtem ami más volt mint az átlag. Nem volt rendszer és következetesség az életemben. Aztán én ezért kaptam. Órákat sőt napokat is gondolkodtam az élet dolgairól, kapcsolatokról. Olyan volt ez, mint amikor ott találod magad egy kereszteződésnél és ezer -féle irány van. Alsóban nem kommunikáltam. Tíz évig figyelő álláspontban voltam. Ekkor kaptam a különc becenevet. Az érzelem világában csalódtam sokat. Méltatlan helyzetekbe kerültem, amit nem értettem, hogy miért kell átélnem. Nem értettem ezt a játszmát, ezt a világot. Annyira zaklatott volt a lelkem, hogy az egyensúly érdekében meg kellett találnom, hogy miben rejlik az erőm. A szeretetben. ”
Makacs vagyok, önfejű, hajlamos a túlpörgésre. Egyszer azt mondták rólam, hogy olyan vagyok, mint egy sugárhajtású rakéta ami szétéget mindent maga körül amikor elindul. Lusta, hangulatember vagyok, a tér és időérzékem egyenlő a nullával. Sokat szidom önmagam, mindig elégedetlen vagyok, ezért trenírozom is magamat. És nem ismerem az átmeneteket. Számomra minden fekete-fehér. Szeretek szeretni. A szeretet a legfontosabb számomra. Empatikus vagyok, és kimondottan szeretek segíteni de csak ha kérik, nem úgy, hogy átrángatom az idős nénit az utcán. Szeretek a természet része lenni.”
Van egy leánycsapat ami körülveszi Alexandrát. Mindenki kitűnő abban amit csinál, mert a legjobb tudása szerint csinálja. Jól érzéssel tölti el ha valaki szép és tehetséges. „Annyira elkockult a világ. Szürke falak, neon fények. Egy épkézláb gondolata nem támad ilyen helyen az embernek. Mint egy falanszterben. És ez riasztó. Szeretem azt aminek lelke van. Mert az általában egy történet is. Én ilyen vagyok, ábrándozó. „
Régi álma Makrancos Kata megformálása. Miért? Nagyon hasonlít kettejük személyisége. "Nehezen bírok a férfiakkal mert sok a férfi energiám. Be kell látnom, hogy a nő egy fél. Szeretem azt ha egy férfi nagyon férfi és akkor én nagyon nő tudok lenni mellette. Az emberek anélkül alkotnak rólam képet, hogy tudnának rólam bármilyen tényszerűséget . Csak azt látják, hogy ismert a nevem, csinoska is vagyok és biztosan bőven is van pénzem. Pedig egy kicsi lakásban élek egy kicsi fiúcskával. Én tartom el magunkat, valamikor nem tudom hogyan fogom, de tartom. Mindig bohém, átlagon felül művelt egyedekbe szeretek bele. Hát tehetek én erről? Szerintem két léleknek kell egymást választania, nem testnek akiken van valami ruha. Szóval 10 férfiből 9,5 kuka. Az esélytelenek teljes nyugalmával vagyok ezen a téren.”
Arra a kérdésre, hogy ki a legmeghatározóbb az életében igazán megható választ kaptam: „Egymástól tanulunk, mindenkitől. Tizen-huszonévesen hajlamos voltam kritikus lenni. Aztán volt, hogy én kerültem abba a helyzetbe. Nincs jogod ítélkezni. Senki sem tökéletes. Az pedig, hogy valaki kinevessen valakit egyenesen vérlázító. Persze a színészek abból élnek, hogy utánoznak. Így amikor egy szerencsétlen karaktert kell eljátszanom én magamban és mélyen végzem a kritikát.”
„Nekem nagyon nehéz az elengedés mint feladat. Egyszer három éves koromban elkezdtem zokogni, hogy egyszer majd elveszítem a szüleimet. Anyukám próbált megnyugtatni. Akkor anya ölében nagyon jó volt. Örökké ott akartam tartani azt a pillanatot. De tudom, hogy már sehogy sem lesz ugyanolyan. Ezért kell magadba égetni a pillanatokat. Sokszor egy pillanat az egész életedet meghatározza. A megélésben nincs tér, sem idő. „
Hamar kilendül minden mélypontból, akárcsak az édesanyja. „Anyukám is ilyen. Amikor a legkilátástalanabb a helyzet ő akkor a legviccesebb. Nem volt könnyű a sorsom az tény. Pedig sokan azt hiszik, hogy igen, az volt. Azt gondolják, hogy nekem csak megszületni volt nehéz, pedig nekem csak megszületni volt könnyű. Néha nem tudom, hogyan lesz a jövő hónapban, de szeretem azt amit csinálok. Annyiszor megpróbált az élet. Ahová ledobott, és szó szerint dobott eldönthettem, hogy mihez kezdek magammal. Lehet mindenkit hibáztatni, még a Mindenhatót is. Vagy megpróbálom kihozni azt, amit lehet a helyzetből. Olyan nincs, hogy véletlen. A véletlen Isten fedőneve.”
"Karikára élem az életem. Véletlenül sem hagynék ki semmit. Törekszem rá, hogy ne legyen bent szakadt szó amit nem mondtam ki. Minden napom egy bakancslista, ezért nincsen bakancslistám. Mesekönyvet szerettem volna rajzolni, rajzoltam. Színházba szerettem volna játszani, játszom. Szerettem volna egy gyermeket, ő is megszületett. Az egész életem egy felső határszintet súroló adrenalinszintű élet."
A portrét a kedvenc mondatommal zárom, melyet Alexandrától hallottam az együtt töltött órák vége felé miközben éppen a Keleti felé tartottunk. „Nem azért raktam ki az indexet, mert olyan jópofa ahogy kattog.”
