2016.03.06 18:28

Pesty- Nagy Kati

Dallam! Ez a szó, a dolgokhoz való viszonyt mutatja, nem az állapotot. Lehet gyerekes, játékos, mélabús, de mindig tele van szeretettel. A dallam nem tud hazudni, nem lehet álságos, mindig igaz. Akiknek nincs nyitva a szíve, az nem érti meg. Ha a dallam szól nincs kérdőjel.

„A türelmetlenségem sokszor lehetetlen helyzetekben is a megvalósításhoz segített. Sok előnyöm származott belőle, rengeteg hátránnyal együtt. Érzékeny vagyok. Azok az apróságok, amitől egyedi egy-egy előadásom az is ennek köszönhető. Nem tűröm a hazugságot a színpadon. Maximalista vagyok. Vannak emberek akik nagyon szeretnek, és vannak akik elszaladnak előlem egy másik kerületbe. Nem tudok bratyizva dolgozni. Ezért vannak olyan állandó emberek az életemben mellettem, akik magánéletemben a legjobb barátaim, de ugyanezt képviselik. Gyermeklelkű maradtam. Van bennem egy örök játék utáni vágy. A döntéshozók előtt lebukva kiszolgáltatottá válik, sebezhető lesz. Borzasztóan lehet sérteni, úgy ahogy csak egy gyermeket lehet. Könnyű kihasználni, hogy hiteltelenné tegyenek. Mérhetetlen bizalom van bennem. Mindig azt hiszem, hogy átlátom a világot, és fel vagyok készülve mindenféle csatákra, hogy jobb vagyok mint Poirot és Columbo és mindenki együtt. Az emberei játszmák ezerszínűségére nem lehet felkészülni. Mindenkinek minden szavát elhiszem, pedig nyolcvan százaléka nem igaz.”

Édes, a lélekben az ellentétek egymás mellett vannak. Nagy aszkéták nem hideg és szenvtelen emberekből lesznek, hanem a legtüzesebbekből, azokból, akiknek van miről lemondaniuk.

Gyerekkorában olyan akart lenni, mint Zsuzsi, a Zsuzsi és az ördögből, aki képes túljárni az Ördög eszén, és megmenteni sokakat. Azt hitte, hogy borzasztóan ravasz lesz és rafinált. Ez egy vágy volt, de nem lett valóság. A dúdoló fóka szerepét szívesen vállalná, ha mesefigurákról van szó.

„Abban az illúzióban éltem, hogy Mása vagyok a Három nővérből. Tizenegykét éves koromtól. Ahogy elmondja, hogy szereti Versinyint. Örökre megragadt a szívemben. Lehet szeretni olyan férfit, aki máshoz tartozik, aki soha nem lesz a hétköznapokban társa az embernek. Nem tudom, hogy a Mása-sorsnak van-e vége, vagy az ember elrendeli magának és ebben marad örökre.”

Életben kell maradni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.

„Régóta úgy élek, hogy fel vagyok készülve, hogy bármelyik lehet életem utolsó napja. Törekszem rá, hogy mérhetetlen rend legyen az életemben. Amit embereknek tudni kell dolgokról azokat elmondom. Tudják, hogy ha meghalok kié lesz az asztal, a szék...Törekszem rá, hogy rend legyen az emberi kapcsolatokban és a szavakban. Fajsúlyos , hogy nekem többen vannak odaát, mint itt. Nincs olyan amit be kellene fejeznem, de akarok újat építeni. Tanulni, tanítani akar az ember. Nincs lezáratlan ügyem a világgal. Van két ember akikre haragszom. Ha hinnék abban, hogy rájönnek, miért is voltak mérhetetlenül méltatlanok lehet, hogy nem kéne beszélnem velük az utolsó napomon. Nem biztos, hogy valaha rádöbbennek, hogy rosszul közelítik meg a világot, de lehet, hogy nem az én dolgom rádöbbenteni őket.”

Sokszor álmodja, hogy tud repülni. Igazából tud repülni, de nem a hétköznapokban hanem álmaiban. Teljesen reális álom, reális szereplőkkel és reális helyszínekkel. És ő fel tud állni és repülni, ez evidens eszköze az életének. Ha bekerülne a Guinness-rekordok könyvében valószínűleg ő lenne az, aki a leghosszabban tud beszélni valamiről. Ő lenne a leghosszabb megbeszélést tartó rendező.

Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.

„Lételemem az, hogy őrült ötleteim legyenek. Minden jóhoz kell valami fokú őrültség. Imádom az összes dolgunkat ami volt, főleg huszonéves korunk elején. Voltak magánéleti és szakmai őrültségek. Tele volt őrültséggel a fiatalkorunk, de nem is cserélném el semmire. Van egy csapat akivel tizennyolc éves korunk óta együtt járjuk ezt az életnek nevezett utat. Csúfosan felnőttünk, de mi egy közösségben léteztünk, amely mindenki számára meghatározó volt. Ez a kör most is megvan. Vigyázunk egymásra és tudunk egymásról. Család ez, na. Nem tud túl nagy baja esni egyikőnknek sem, mert ott lenne valaki ebből a körből.”

Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok.

Az utóbbi két-három éve legmeghatározóbb verse a Thomas Mann üdvözlése. Vallja, hogy nagyon sokan jó irányba mennének ha reggel és este elolvasnák. Ha úgy mennének neki a napnak, hogy reggel elolvassák és úgy feküdnének le. Nem tudja, hogy lehet-e ilyet kötelezően előírni, de Ő előírná.

„Orvos szívesen lennék, és néha bánom is, hogy nem lettem orvos. Dr. Nagy rendel. A barátaim mindig nevetnek, amikor próbálok diagnosztizálni mindenkit. Nagymama diagnosztizálta a várakozó betegeket az orvos nagypapám helyett. Nagymama magát is kezelte vagy előírta az orvosnak, hogyan kezelje őt. Volt olyan lábműtétem, amit végignéztem fájdalomcsillapítás nélkül. Most a genetika foglalkoztat a pszichológia és pszichiátria mellett. Nem kell félni, nem műtök idegeneket, de ha kétszáz évig élnénk akkor biztos nekiállnék tanulni. Három munkám lenne, mert rendőr is szeretnék lenni, nyomozó. Rákkutató, nyomozó, rendező. Ez így rendben lenne.”

-Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
- Én? (...) Semmit. Éltem.

Volt, hogy ki akart szállni a szakmából. Hogy miért maradt? „Mert ehhez értek, és az életösztön erősebb, mint az ami ér. Olyan ez, mint amikor kipróbálod, hogy mennyi ideig bírod a víz alatt. Vagy te próbálod, vagy mások nyomnak le. Bárhogy is legyen, egy idő után feljössz és veszel levegőt. Szakmailag azt gondolom, hogy felnőttem, lelkileg pedig azt gondolom, hogy örökre gyermek maradok. Vagy ha felnövök akkor elveszítünk engem, az már nem én leszek, így nem tervezem. „

A sorok között megbúvó idézetek Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvéből vannak. Ami, bevallása szerint fiatalkorában annyira elkapta, hogy máig nem tudja elengedni. S hogy nem csak Szerb Antal forgatta a tollat zseniális módon azt hadd bizonyítsa Kati Tűzrőlpattant Tündérország darabjának utolsó mondata, mely egy portré zárszójának is kitűnően beillik.

Meg lehet javítani a világot, csak fény kell hozzá. Jó sok fény.