Portré: Zöld Csaba!

Sokszor előfordult már velem, hogy nem láttam színpadon játszani a színészt akiről portrét készítettem. Tulajdonképpen nem is bánom. Akik több portrémat olvasták már azoknak egyértelmű, hogy én nem színészekről, producerekről, rendezőkről, énekesekről írok hanem emberekről, egyéniségekről és jelenségekről. Így ezúton sem bánom, hogy nem láttam még színpadon játszani Zöld Csabát, így azt az oldalát mutathatom meg, melyet egy kellemes néhány perces kávéházi beszélgetés során ismerhettem meg. Nem volt sok időnk, de arra éppen elég volt, hogy idegenekből ismerősökké váljunk.


Lassan én is szabadságra megyek. Az elmúlt néhány hét során megtaláltam azokat a kérdéseket mellyel szívesen dolgozom így próbára a színészi találékonyságot és nem kímélve a színészünket egyből bedobtam a mély vízbe, a melyik magyar szóban tudnád összefoglalni magad kérdéssel.


Őszinteség. Jött hamar a válasz. „ Az egyenesség ugyanúgy magammal szemben is elvárás mint másokkal. De nem szeretek sokat beszélni a pozitív oldalamról. Néha türelmetlen vagyok, sokszor vagyok bajban az önbizalommal, előítélettel vagyok bizonyos szituációk felé, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ezen változtassak.”


Édesanyja az aki ahogy fogalmazott „minden ami vagyok.” Ő határozza meg erkölcsileg és etikailag is. Felesége pedig minden olyan helyzetben kritikus vele szemben, amikor szükség van arra, hogy felnyissa valaki a szemét bizonyos dolgokban, ugyanakkor ő a legnagyobb támasza is.


Ha nem színész lenne akkor is biztosan emberekkel foglalkozna. Lehetséges, hogy orvos azon belül is pszichológus  lenne. Ha nem itt és most a 21.századi Magyarországon akkor a jazz aranykorában az Egyesült államokban találnánk meg. Amely Csaba szerint nem feltétlenül a pompáról szól, hanem a kis lebujokról ahonnan a nagyok indultak. Ott is híven a szakmához zenész lenne.


De hogy jutott el pont ehhez a szakmához? „Kiegyensúlyozott gyerekkorom volt, annak ellenére, hogy hat éves koromban elváltak a szüleim. Marosvásárhelyen nőttem fel. Időnként színész akartam lenni. Vagy matektanár vagy mozdonyvezető vagy forma1es pilóta. Készültem én mindennek. Aztán 16 évesen elkezdtem zeneelméletet tanulni. Akkoriban a legnagyobb ambícióm a zeneszerző szak volt.” A marosvásárhelyi Állami Filharmóniában adott egy évet magának a középiskola után. Aztán amikor gyerekkori legjobb barátja felvételizni akart a színművészetire ő volt az aki segített a felkészülésben neki. Történetesen egy színházi újság hevert az asztalon. Ekkor 1998-at írtunk. Csak egy bökkenő volt. A színházi újságban talált hirdetés alapján csak 2001-ben indult musical szak a színművészetin. „Bejött nekem a színház és zene összegyurmázása. Így, hogy ne teljes tétlenséggel teljen az idő marosvásárhelyen elvégeztem 3 évet, majd felvételiztem a Budapesti Színművészeti Egyetem musical szakára. Elég híres osztályban végeztem.”


Talán a legpofátlanabb kérdés egy színész felé, hogy melyik karakterrel tud a legjobban azonosulni. „A hős típus valahogy mindig pofán talál. De nagyon szeretek mindenféle elrajzolt karaktereket kipróbálni. Volt, hogy azt éreztem nem olyan lehetőségeket kapok amiben boldog tudok lenni. Megszabtam magamnak egy határt, hogy harminc évesen hol kell tartanom. Volt pár válságos évem. Amennyire fent tud lenni az ember ugyanannyira lent is. Talán a kiegyensúlyozott alkatomnak köszönhetően tudtam ezt kezelni. Nagyon sokáig nem játszottam zenés szerepet. Az első szerepem ami igazán katarktikus élmény volt az a Kocsák Tibor-Miklós Tibor nevével fémjelzett Szegény gazdagokban Fatia Negra alakja.”


Csaba nagyon hisz a sorsszerűségben, ezért is még ha lenne is egy időgépe és visszautazhatna az időben másképp tenni valamit pontosan tudja, hogy egy apró részlet megváltoztatása is hatalmas lavinát indítana el. „ Sosem szégyelltem magamat a hibáim miatt. Inkább arra törekedtem, hogy úgy csapódjon le az életembe, hogy tanuljak belőlük.”


Csaba bármennyire nyugodt személyiségnek is tűnik őt is ki lehet hozni a sodrából, méghozzá a sofőrök indokolatlan dudálásával a dugóban. Neki is volt lázadó korszaka, például bánatában elment otthonról azzal a feltett szándékkal, hogy soha többé nem megy haza, mert az édesanyja levágta a hosszú haját, de a lázadás hamar véget ért mondjuk olyan 4-5 óra múlva amikor megéhezett és kénytelen volt haza menni. Az ő életében is vannak kedves barátok, akik behívták egy castingra, és a felvételt, melyen mindenféle kínosabbnál kínosabb szituációban próbálták ki színészi képességeit visszajátszották a harmincadik születésnapján.


Nem tudom emlékeztek e arra a filmre, melyben ő játszotta a főszerepet. Ő és a Miller Zoli. Még díjat is kapott érte. A majdnem díjat. A filmből ugyanis a hatalmas beharangozás után, mivel a producer meglépett, az ég világon semmi nem lett. Csupán egy telefonhívás, melyben a Miller Zoli eltorzított hangon előadta, hogy egy díjra jelölték az ominózus filmmel kapcsolatban. A majdnem elkészült filmek kategóriájában Zöld Csaba nyerte meg a majdnem díjat.


Soraimat Zakály Viktória írónő szavaival zárom: „Az író és a színész nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkettő történetet mesél el, néha hazudnak, néha igazat mondanak, beleélik magukat vagy elhatárolódnak tőle, sírnak vagy nevetnek, de érzéseket adnak át, és érzéseket váltanak ki.