S mi siratjuk tovább élő halottainkat, avagy a megbocsátás művészete

2016.11.01 10:25

 

Számomra halott vagy! Sajnos a legtöbb ember számára érthető ennek a mondatnak a jelentése, vagy azért, mert ők mondták vagy azért mert nekik mondták.

Mily kegyetlen az ember, hogy élve eltemet valakit. De vajon jogunk van ehhez? Hol van az a határ, ami alatt megbocsátunk s ami fölött számunkra halott lesz valaki?

"Bocsásd meg bűneinket, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek" Ezek a sorok a világegyetem leghíresebb imájából származnak, melyet Jézus mondott, s melyet sokan Miatyánkként vagy mintaimaként ismernek. Egyetlen sor csupán a Bibliából és felül ír minden emberi tökéletlenséget.
Ha valaki őszintén bocsánatot kér tőlünk, mert bánja amit elkövetett ellenünk, akkor nincs jogunk neki nem megbocsátani. Miért? Mert odafent úgy bocsátanak meg nekünk, ahogy mi másoknak.

Mi mégis azt gondoljuk, hogy jogunk van haragudni a világ végezetéig, mert minket úgy, de úgy megbántottak, hogy arra nincsen mentség. Senki ne aggódjon, egy nap majd ő lesz az, aki úgy, de úgy megbánt valakit.

Úgy tartják, hogy a megbocsátás erejét akkor érezzük csak igazán, ha nekünk van rá szükségünk. S milyen igaz. Van az a helyzet, amikor semmire nem vágyunk jobban, mint hogy megbocsássanak nekünk. Milyen jól is tud esni, ha ez megtörténik.

De milyen is az igazi megbocsátás? Megbocsátunk, de nem felejtünk? Nem. Ha valakinek őszintén megbocsátunk, az olyan, mintha elfelejtenénk azt, ami történt, de nem azért mert mi ilyen buták vagyunk, hanem követve egy mintát, ahogyan nekünk megbocsátanak.

A Biblia arról biztosít, hogy amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan távolra veti el (Isten) a törvényszegéseinket. Milyen jó is az, amikor nem emlegetik fel újra és újra a már megbocsátott hibáinkat.

A megbocsátás nem a gyengék jellemzője, hanem az erőseké. Egy gyenge jellem haragszik és élve eltemet, majd önmagát sajnálja. Egy erős tud csak úgy megbocsátani, hogy soha többé nem hozza fel azt, ami történt, mert tudja, hogy neki is csak így bocsátanak meg mindenért a legfelsőbb hatalmak. Egy gyenge nem tudja kimondani, hogy megbocsátok ; ha mégis akkor újra és újra felemlegeti azt, ami történt ezzel mérgezve egy emberi kapcsolatot. Egy erős ember tud úgy megbocsátani, ahogyan az kell, ahogyan azt tőlünk tökéletlen emberektől elvárja a Teremtőnk.

Minden tettünknek megvannak a következményei. " Ne vezessenek félre titeket, amit vet az ember, azt fogja aratni."- írja a Biblia. A megbocsátás nem ment fel minket egy tettünk következményeitől, de lehetőséget ad megőrizni egy emberei kapcsolatot. Vannak dolgok, melyekben az emberi bíróságok hoznak ítéletet, de vannak dolgok, amelyekben mi magunk. Én ezekről a dolgokról írtam most.

Mi emberek hajlamosak vagyunk halottnak tekinteni valakit, aki még él, csak azért mert megbántott minket s mi nem voltunk képesek megbocsátani neki. Néha napján, azért megszólal bennünk egy hang, talán a lelkiismeret hangja, hogy valamit elrontottunk, de legtöbbször ezt elnyomjuk azzal, hogy újra és újra felidézzük azt, hogyan bántottak meg minket. Így lehet az, hogy siratjuk a még élő halottainkat, mert nem értettük meg, mennyire fontos megbocsátani.

Talán úgy gondoljuk, hogy az veszített a legtöbbet, akinek nem bocsátottunk meg, de ezt a legnagyobb ostobaság. A megbocsátás művészetének hiánya lassan megmérgez belülről, megkeseredetté, magányossá és boldogtalanná tesz.

S van- e remény? A megbocsátás művészet, tanulható. Kezdd el most. Bocsáss meg szívből, s mond el annak, aki megbocsátásra szorul. Megbocsátani nem csak emberi dolog. A legnagyobb Megbocsátó Isten. Utánozzuk a példáját. Ő soha nem tekint halottnak senkit, aki hibázott, hanem megbocsát annak, aki őszintén megbánta amit tett.

Nekünk se legyenek élő halottaink. Ez a valódi megbocsátás.

Szeretettel, Székely Sára