Szomorú vasárnapok

2016.08.28 21:57

Gyűlölöm a vasárnapokat! Istenem de gyűlölöm....Minden kapcsolatomnak vasárnap lett vége. Életem nagy változásai vasárnap történtek...ilyenkor az embernek mintha kötelezően pihenni kellene. Én mindig fejben pihenek. Ilyenkor azon gondolkodom hogyan jutottam el oda, ahol vagyok és hogy hogyan tovább. Régen a kedvenc időtöltésem volt álmodozni az életről...boldog család, háziállat, egy munka, egy hivatás, egy társ, szorgos mindennapok, nagy túrázások, kalandok, béke, boldogság, élet.... órákig képes voltam a jövőről gondolkozni. Mégis ezekben az álmokban örökké gyermek maradt a lelkem. Nem voltak érzelmi, anyagi és fizikai gondok. Úgy gondoltam, hogy minden gonddal meg tudok majd küzdeni, ha nem egyedül akkor családdal, barátokkal, szerelemmel.... mégsem ez történt. Csalódások, érzelmi hullámvasút, magány és reménytelenség. Nekem már csak ezt jelenti a szó: vasárnap....egyetlen dolog az ami a mai vasárnap életben tart. Isten. (((( Most tegyük egy percre félre, hogy te katolikus,protestáns, ortodox vagy bármilyen vallású vagy, és tegyük azt félre, hogy én Jehova Tanúja vagyok...csak vegyünk elő egy Bibliát, és nézzük meg mit mond.)))) Kiskorom óta ott van a gondolataimban, érzéseimben Isten.

És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.” Jelenések könyve 21.fejezet 4.verse

Hiszek, most arra van erőm, hogy hinni akarjak. A mai vasárnapom sem volt könnyű, vagy könnyebb mint az összes többi. Ma is percekbe tellett, hogy fejben helyre tegyem, hogy miért kell felkelnem és miért kell élnem. Nem történt csoda és nem várt egy szerető férj és egy gyönyörű gyermek, ahogyan egy aranyos szőrgombóc cica sem, amikor kinyitottam a szemem. Nem múlt el a fájdalom a szívemből és a rossz érzések, amik gyötörnek az utóbbi hetekben egyre erősebben. Nem változott semmi, csupán egy újabb vasárnapra virrad a világ. 
Néha hagyom magam és társaságba megyek, ahol egy kicsit jobban érzem magam, de amikor hazafelé tartok mindig gondolkodom. Ilyenkor vagyok a legérzékenyebb a világra. Ma eljöttünk egy idős hajléktalan bácsi mellett, aki celluxal ragasztotta meg a botját. Ez nagyon szíven érintett és könnyezni kezdtem.... Aztán, már nem a bácsiért hanem magamért könnyeztem. Hazafelé sétálva, mintha egyre bentebb jutottam volna a szívemben és bensőmben tátongó ürességbe, melyet se szerelem, se barátság, se idegen, se munka, se szenvedély, se hobby, se élet, se nyugalom nem tölt már be. 
A vasárnapok örök kérdése, melyet minden egyes átkozott este felteszek magamnak: Miért? Miért keljek fel holnap? Mi az, ami még vár rám ebben az életben? S mielőtt bármire is válaszokat találnék álomba sírom magam.
Igen, gyűlölöm a vasárnapokat. Mindaddig, amíg egy vasárnap a megbékélést hozza majd el nekem. Vagy így, vagy úgy, de a megbékélést!