Új versek 2022
Csöndben
Két karodban, két szemedben
Elveszni e rengetegben.
Tova illan minden bánat,
Mi üres volt múlt, s mi fájhat.
De nincs kéz, mely símogatna,
Kar, mi álomba ringatna,
Szem, mi békével nyugtatna,
Szív, mi ugyanúgy dobbanna.
Legyek napfény, mi öleli a virágot,
Tenger, mely védi a korallzátonyt,
Szél, mely símitja a mezőt,
Kalász, mely táplálja az éhezőt.
Ki szeretni vágyik sorvadva megy el
S kit nem szeretnek csöndben, semmivel
Mint ócska órák sora.
Perceit számoltam,
Éltem, s tűntem tova (...)
Árnyékszerelem
Gondolatban téged látlak,
téged idéznek fények s árnyak.
Gondolatban feléd nyújtom,
kezedet add, jöjj az úton,
Voltam árva, űzött a lét,
kéz a kézben, nem szakít szét.
Az élet.
Maradok magam inkább,
megőrzöm annak szívem titkát,
ki nélkül élni nem tudok,
mert kivel tudok van belőle sok.
Annyi sok.
Ó, mennyi sok
Gondolat volt, most már emlék
Mindenem volt mi semmi rég.
Szerelem volt vagy valami csoda,
Ember voltam vagy csak egy ostob
Hangulat
Ordít bennem a fájdalom,
Ordítson, sírjon, vergődjön- hagyom,
Riadva, remegve egy téli hajnalon.
Véget kér, békét, megnyugvást
Felperzselt szívembe új hajtást,
Mit nem adhat, csak valaki más.
Két lábon járat a fájdalom,
Szorítja szívem, torkom, elmém- hagyom.
Belenyugszom egy hűvös hajnalon.
Kacagó emlékek gyilkosa él bennem.
Lenni vagy nem lenni- kell kérdeznem.
Lenni, mint a fájdalom ócska bábja.
Nem lenni, mint a fájdalom netovábbja.
Vagyok őszi szélben, téli fagyban
Vagyok a nyári zápor, tavaszi dallam
Nem lenni után itt maradtam,
Csak egy szomorú, régi dalban.
- Leányka játszik a réten, szőke, szeme kék.
Olyasféle, mint voltam egykoron én.
Te, ki ismertél egy pillantásnyira,
A fájdalom közelít, állj közéjük oda!
Csak védd meg, kit nem védett senki, soha.
Szeresd úgy, hogy ne legyen ostoba,
S a "sírba" mint én, ne kerüljön oda.
A más
Ezrek közt magányos.
Fáj! Nyüszít.
Tudja, halálos
a félelem.
Olykor reménytelen,
ellökött, kedvtelen.
Hamis ábrándok.
Hideg ölelés, égető szó,
Mondják magánakvaló.
Hamis kártyás, gonosz
De ti nem voltatok ott,
Nem voltatok ott.(...)
Csak szeretetre vágyik
Ezer otthon
( 2019.11.14 Budapest)
Visszatérnék mindenhova,
hol valamit ott hagytam.
Visszavenném alakomat,
mit akkor mutattam.
Vágyom része lenni, annyi mesének,
mennyi helyen egykoron,magam is éltem.
Vágyom mellette lenni minden barátnak,
itt, ott és amott is a múltba hív a vágyam.
Szorongatja gyomromat a különös érzet,
nélkülem ment tovább mindenhol az élet.
Pedig akartam ott lenni, hol valaha jártam,
az lenni ki voltam s vagyok mostanában.
Most otthonom van ezer,
mégis vágyom haza.
Így jár az az ember,
kinek egész világ az otthona.
Élettel festett kép
Mosolyom napsugár,
könnyem a zápor,
szívem s elmém távolsága,
mi egy vásznat behatárol.
Sikereim fenséges dombok,
bukásaim mély vermek,
annyi tervem ecset kezembe,
- mivel éltem -
vásznára színeket festek.
Barátaim szilárd hegyek,
miket szavaim pusztítanak s építenek.
Lépéseim nyomán virágok nőnek,
- mik érzelmeim viharában tanulják,-
hogy legyenek elég erősek!
S ha egy nap elfárad kezem,
te fesd rá helyettem a nevet,
mi rejtett engem, világom,
s az egész Életemet!
Magamat ajánlom, (...) Én!
Falak mögött
Zajlott az élet a házfalak között,
Meghalt, született, elköltözött,
Így üzent ez a táj, mióta a világ örök….
Falak mögött dúltak háborúk,
Majd ott köttetett a béke,
Onnan indult útjára egy eszme,
s visszatérve nyugtázta, hogy vége
Falak, melyek messze látszanak,
Mögöttük bujkálnak emberek,
Életesdit komoly módon játszanának,
de így valódi életről beszélni, nem lehet.
Gondolt az ész, érzett a szív a falak mögött
Így lettek emberekből, állatok
Mert mit a falak engedtek, csupán az ösztön,
Élve a mának, nem várva más holnapot.
Zajlik az élet a házfalak között,
Hogy én hol voltam, s vagyok?
Mentségem egyszerű kérem szépen,
csak önfeledt hintázom a játszó téren.