Újrakezdés

2022.04.26 09:08

Azt hisszük nehéz újra kezdeni. A legtöbb ember sokszor próbálja meg az életben. Talán ez a legnagyobb hiba, hogy újra akarjuk kezdeni, mert be kell látnunk, hogy nem megy, mert mindig ott lesznek a múlt démonjai velünk. Ott maradnak a hibák, a tönkrement emberi kapcsolatok, a fájdalmak és a rossz emlékek. Ezek mint árnyék követnek minket, s ott vannak bennünk, a szívünkben. Miért? Mert azok is mi voltunk, a mi gondolataink, érzéseink, szavaink és tetteink. Rosszul gondoljuk, amikor újrakezdésről beszélünk. Ennyi erővel feladhatjuk itt és most ha arra jutottunk, hogy újra kell kezdenünk. Nem újrakezdeni kell, hanem elfogadni azt ami történt és azt, hogy nem tudunk rajta változtatni s örökre bennünk maradnak a nyomai az akkori énünknek. Folytatni kell. Az újrakezdés tiszta lapot jelent, azt pedig soha nem kapunk, csupán egyet, a születésünkkor. Folytatni kell, s ha arra jutottunk, hogy valami nem jó, akkor változtatni. Belátni, hogy néha a múltban nem úgy tettünk dolgokat, ahogy a mostani fejünkkel tennénk, de belátni azt is, hogy ez azért van, mert változtunk. Ha arra várunk mikor kezdhetjük újra akkor úgy szöknek majd el mellettünk a napok, hogy nem változtatunk semmin. Nem lesz egy olyan nap, amikor minden tettünk és szavunk a múlté, amikor egy delete gombbal törlik az eddigi életünket és jön a tessék innen folytatni szakasz. Ha nem követtük volna el a hibáinkat, ha nem veszítettük volna el a barátainkat, ha nem szenvedtünk volna és nem sírtunk volna el annyi könnyet, akkor nem azok lennénk, akik vagyunk. Könnyű lenne felnőtt fejjel meghozni gyerekkorunk döntéseit, de akkor nem tanulnánk meg a leckét, pedig az élet nagy igazságait vagy elfogadjuk és elhisszük vagy megtapasztaljuk a saját bőrünkön. Így vagy úgy az élet megtanít. Ezért is nincsen tiszta lap. Változás az van, ahogy választási lehetőség is mindig lesz. S hogy nehéz e belátni, hogy nem tehetjük semmissé azt, ami eddig volt? A legnehezebb dolog a világon, mert borús napokon fel-fel bukkannak majd bennünk s fájni fognak talán bűntudatunk is lesz, de kell is, hogy legyen mert ez emlékeztet arra, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazt a hibát. Pedig elfogjuk. Egyszer, kétszer, háromszor…egészen addig, amíg egyszer megtanuljuk, hogy hol rontjuk el. Ez alatt elvesztünk talán magunk mellől embereket, akiket soha nem kapunk már vissza, de ez a tanulópénz. Hogyan tovább akkor, mit tegyünk, hogy ne fájjon annyira, amikor csak egy tiszta lapot kérnénk? Az idő segít. Ha minden nap változunk szépen lassan lépésenként távolodunk attól az úttól, amin eddig jártunk s közelítünk egy olyan út felé, amelyen járni szeretnénk. Lesz, mikor felfedezünk sok-sok vékony kitaposott utat s akkor ráébredünk, hogy nem vagyunk egyedül. 

Hideg volt az éjjel,
S már nem vettük észre,
Hogy szívünk is kővé fagyott..



Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/

Elérhetőség

Székely Sára Honlapja szekelysara94@gmail.com