Undor. Az emberek sok minden iránt érzik. Valami megmagyarázhatatlan érzés mely ismeretlenül is taszít. Én a békáktól undorodom. Kiskoromban mindig egy lapáttal és egy befőttes üveggel én telepítettem ki a lakásba beérkező békákat. Bár a külsejük undort ébresztett bennem, valahol szerettem kergetni őket és bírtam, ahogy ugrándoznak fel s alá. Aztán találkoztam egy kis zöldleveli békával s gyönyörűnek tartottam, mert teljesen más a bőre mint a többi varangynak. Varangy igen ez jó szó, mely megmutatja az ember mennyire tud undorodni. Aztán sokan olyan dolgoktól undorodnak, amik mások számára érthetetlenek, ilyenek az egerek. Ők is szép számmal voltak megtalálhatóak kiskoromban az otthonunkban s láttam is néhányat a tűzhelyen szaladgálni, de én inkább aranyosnak tartottam őket. Aztán valahogy a világ is megszerette őket mert jött egy film, egy mese amiben a főszereplő egy tulajdonságokkal felruházott érző lény volt s az emberek megszerették az egereket. Miközben én békákkal és egerekkel találkozgattam odahaza minden áldott nap megaláztak az iskolában. Hogy miért? Mondhatnám, hogy a gyerekek gonoszak, de aztán rájöttem, hogy nekik én voltam a varangy. Bár a kapafogú és a repedtsarkú volt az általános becenevem. Mindig is rövid hajam volt. Emlékszem fodrász után mindig elbújtam a sufniba, hogy ne kelljen bemennem a házba mert csúnyának éreztem magam. Életem általános iskolai éveit a megalázás és a bántalmazás jegyében töltöttem el, miközben kitűnő tanuló voltam melyet egy emlékplakettel jutalmaztak, melybe bele volt faragva az arcom. Akkor még túl fiatal voltam, hogy megértsem miért bántanak, mert szegények vagyunk, mert „hívő” vagy mert nem vagyok olyan mint a többi lány. Nekem nagy az orrom, a fogaim összevissza állnak, túlontúl sovány (csontrakéta, csontkollekció) vagyok és kicsik a melleim. Istenem, fura ezt így leírni. Mondjuk úgy inkább, hogy elől deszka hátul léc, vagy úgy, hogy a hasát szappanozza s a háta habzik. Szóval ja, s én otthon egy szót sem szóltam csak tűrtem, megtaláltam a magam boldogságát a kutyusom, cicái, fecskéim és hangyáim között na meg persze a békák és egerek között. Aztán középiskolás koromra kialakult egy olyan stílus bennem, ami elszórakoztatott másokat. Nem volt több megalázó becenév csak egyetlen mondat egy tanártól, amit az osztálynak mondott s megeskette őket, hogy nem mondhatják el nekem, de azt mondta, olyan ember vagyok, aki ha valahova beteszi a lábát onnan nem jön el úgy, hogy ne hagyjon nyomot. Szóval teltek az évek a suliban s bennem csak az maradt meg, hogy nézegetve a fényképeket néha be kellett csuknom a szememet, mert nem bírtam elviselni, amit láttam. Aztán megismertem egy fiút, s ezt mind mind elmeséltem neki. Emlékszem a lépcsőn álltam s odajött és megölelt jó hosszan, s azt mondta azért, hogy érezzem, hogy nem vagyok undorító. Vannak jobb napjaim, amikor ezt el tudom hinni. Azóta találkoztam a sminkkel is, nem lettünk barátok, mert hazugságnak tartom (személyes vélemény), de na, mondjuk ki ha ki vagyok sminkelve szebb látványt nyújtok. Aztán jöttek mentek az évek, s mint a legtöbben tudjátok, inkább a stílusomról ismernek semmint a szépségemről, bár az első barátom diplomatikusan letudta ezt a kérdést, amikor megkérdeztem tőle én mennyire vagyok szép, ő azt mondta átlagos magyar lány vagyok. Hát igen. Stílusa az volt, egy nesze semmi fogd meg jól válaszhoz. Na mindegy, szóval rengetek fiú barátom van. Emlékszem, mennyire nevettem, amikor sorban állva a fiúk között hallgattam, hogyan értékelik a lányokat, akik éppen a látóterükben vannak. Bár mind a mai napig hálás vagyok azért, hogy több a fiú barátom mint a lány, azért nagyon fura egy ilyen szituáció. Ugyanis a következőt szürtem le. Arc, mell, fenék. Ez a sorrend, ami alapján egy férfi értékel egy nőt. Hozzáteszem a nők is pont ugyanezt a sorrendet követik, nevezzük bólogatós módszernek. Aztán jön a vonzódás. Statisztikai adatok alapján 18 éves korom óta 3 évente van egy 3 hónapos kapcsolatom, így mondjuk úgy, hogy a legutolsó párommal való kapcsolat alapján történt, hogy én éppen a feromonok biológiai hatásáról magyaráztam neki nagyban, s azt ecseteltem, hogy a parfümökben feromonok vannak, ezért van az, hogy a nők jobban vonzódnak egy olyan férfihoz, aki be van fújva valamivel, kivéve ha benzinszaga van, bár ez sem teljesen igaz, na mindegy. Mire levonta a legmesszebbmenőkig a valaha hallott legőrültebb tanulságot, miszerint ha használok valami illatos dolgot, az csalás az ismerkedésben. Fure egy figura volt. Mégis annyira érdekes, hogy amikor egy társ mellett voltam szépnek éreztem magam és csinosnak, míg elvesztettem őket vagy esetleg egy másik fiútól egy kosarat kaptam undort éreztem és bevillant mindaz amit általános iskolában mondtak rólam. Ez alatt a huszonsok év alatt, már nem merem kiírni valahogy kétféle érzéssel találkoztam. A megmagyarázhatatlan vonzódással és a lassan kialakulóval. Sajnos, amint egyre többször találkoztam a viszonzatlansággal egyre jobban és mélyebben kezdtem undorodni magamtól. Nagyon érdekes érzés, amikor a tested belső része a tested külső részével kerül harcba, mert az egyetlen ember aki mindig velem volt az én magam vagyok így hiszek magamnak és a szememnek valamint az agyamnak, amelynek van egy része, mely védené a támadástól magát a fizikai hústestet. Talán nehéz megérteni, de amikor úgy érzed, hogy a saját tested rabja vagy, mégis tudod, hogy ez a test mennyi mindenen ment keresztül érzelmileg, lelkileg, szellemileg ami nem látszódik a testen. A legnehezebb igazából annak a megértése, hogy nem a küldő számít mégis ott a vonzalom, s hogy a belső értékek láthatatlanok maradnak a szem számára. S hogy jutottam el idáig? Még mindig vannak fiú barátaim s ahogy az évek múlnak egy csöppet sem változnak néha, ami a bólogatós módszert illeti. Én még mindig nevetek rajtuk, nem tudom miért, de nekem még mindig vicces, főleg ha ismerem azokat a lányokat akiket éppen néznek s tudom mi rejlik egy szép arc és csinos megjelenés mögött. Ja igen… megint összetörettem a szívemet. Hiába a statisztikát tartani kell, de most valami megváltozott. Vannak olyan kapcsolatok, amikor az emberek beszélgetnek, de nem találkoznak. Hogy ennek mi az előnye? Valahogy én ilyenkor ki tudom zárni a múltat, s mindent, amit érzek és gondolok a saját testemről s csak az marad amit szeretek magamban, a stílusom és az a végtelen őszinteségem és naivitásom, amire mindig ráfaragok. Kisírt szemmel, borzos hajjal és büdösen ülök a számítógép előtt és gépelek, már csak egy pohár alkohol hiányzik, hogy pont olyan legyek, mint egy lecsúszott író. Hozzáteszem már kiskoromban is utáltam fürdeni, nem tudom miért, de mára azért beláttam, hogy néha nem árt. Tegnap hosszasan elidőztem egy képen, nem fénykép volt hanem a kutyám szeme. Azon gondolkodtam mit láthat belőlem s azt kívántam bárcsak ember lenne. Az, hogyan sikerült összetöretni a szívemet egy hosszú történet, csak annyit tudok, hogy összegörnyedve magzatpózban zokogtam és újra éreztem ugyanazt az undort, amit egy szép arc és egy csinos test hiánya mindannyiszor előhozott belőlem. Hát íme egy harc amit minden nap megvívunk magunkban, csak mindenki más eredményre jut. Azt hiszem minden kijött, amit ebből a történetből meg akartam osztani. Talán még csak annyit, hogy a statisztikáthoz hűen bár a betegségem miatt voltak hullámvölgyek, de megvolt a három szuper hónapunk, amiért hálás lehetek. Bár már nem olvashatja ezeket a sorokat. Emlékszem, amikor annyi én után elmentem a fogorvoshoz, hogy szeretnék fogszabályzást és azt mondta, hogy a fogaim rendben vannak, csak ferdén nőttek, azon pedig nem tud érdemi változást kieszközölni, szóval hivatalosan is megerősítést nyert, hogy nincs szükségem fogszabályzóra. Megnyugvást éreztem, hogy a kapafogú becenév, amit annyi éven át hallgattam fogászatilag alaptalan, csak tudtam, hogy ezt egy olyan ember, aki másokat ilyen jelzővel illet nem tudná felfogni. Magamtól undorodni mára szinte természetessé vált, de néha vannak jobb napjaim, csak nem hagy nyugodni a mi lenne ha kérdés. Mi lenne ha olyan szép lennék, mint egy hercegnő vajon akkor is összetörték volna a szívemet? Becsülöm ha idáig eljutottál az olvasásban, mert nem könnyű néha olvasni mindazt ami bennem van s papírra kerül. Tudom, hogy mindenkiben ezer emlék törhet fel, mert mindenkit bántottak valamiért, s hidd el nekem kérlek, tudom mennyi rengeteg ember van, aki nagyon szeret engem úgy, ahogy vagyok. De tudjátok, ha az ember egy nap szerelmes lesz, akkor ha az véget ér gyászol, s én most azt hiszem ezt teszem. Akármennyire is undorodom magamtól sosem tudtam magamat bántani s megnyugtat a tudat, hogy valahol szeretem önmagamat s talán ezért fáj az eddigieknél jobban egy barátság vége. Azt hiszem egyszer majd leírom hogyan lehet beleszeretni valakibe három hónap alatt, de ez már egy másik történet. Búcsúzóul mellékelek egy képet valakiről akit védenem kellene, aki itt van bennem és nem tudja még mennyire is tud fájni valami, aki nem érti miért nem látják, hogy mennyire vágyik a szeretetre és arra, hogy ne azon kelljen rugóznia, hogy mások undorítónak tartják és csúnyának. Mindezt akkor kezdtem el megtanulni….
Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/