Jó olvasást

Külön utakon 

Csak egyszer nézz még hátra rám.

S én visszanézek, az lesz az a pillantás.

Amiben minden benne van s vagyunk.. 

Mindketten külön utakon (...)

Maradj még

Maradj még,
Ha összedől
Föld és az ég.

Maradj még,
Ha rájössz,
A világ nem csodaszép.

Maradj még,
Ha ellöknélek,
Maradj kettőnkért.

Így te maradsz,
Én megyek,
Áldjon meg az ég. 

Kismadár

Szállj el madárka olyan tájra,
Hol nincs hatalma ennek a világnak,
Hol a szél simogatja arcod,
S nem kell többé önmagaddal harcolj.

Kalitkában lettél erős s védtelek,
Ha elrepülsz örökké féltelek.
De kint a világ szebb neked a bentnél,
Menj akkor is ha önmagadtól nem is mennél.

Repülni téged megtanított az Isten,
Rémítő mélység, rút magasság Neked nincsen,
Hát repülj s add hírül a világnak,
Kalitkád üres, helyedre békét várnak!

All in

Csak engedd magad érezni, ember! 
Még ha  "all in"  is kavarog benned,
Akkor nem fogsz csodálkozni reggel,
Hogy még mindig áll ez a világ rendje.

Tavasz van  

Nyitott ablaknál ébredek,
Lengedezik a függöny, olyan kecsesen,
Kezemmel próbálom utánozni. 
A madarak csicseregnek, miről? 
Nem értem, de boldognak tűnnek.

Szerelem érződik a levegőben.
Valahol messze, de érezni akarom így érzem,
Zuhanok belül, dobj egy kötelet, 
húzz fel a mélyből lelkemet.
Lebeg felettem valami számodra ismeretlen,
Én tudom, halálnak becézik,
S a kötélből amit nekem dobtál hurkot készítek, 
Fejemet némán s csendesen belehajtom,
Mint gyermek fejét anyja ölébe ha fél. 
Ugrom.
Bocsásd ezt meg nekem.

Tavasz

 De jó is tavasszal szerelmesnek lenni,
Egy fának virágában az illatát érezni,
A madárcsicsergésben hangját felfedezni. 

De jó is tavasszal szerelmesnek lenni,
A nap melegében ölelését érezni,
Egy felhő formájában arcát felidézni. 

De jó is tavasszal szerelmesnek lenni,
Nyílik a világ s a lelkét felfedezni,
Egy vihar záporában csókját megérezni.

De jó is tavasszal szerelmesnek lenni.
Ízleld, tapintsd, lásd és halld mit jelent szeretni. 
S talán egyszer megkérded,
Nem kellene már tavasznak lenni? 

A küszöb

Jatszol velem szép galambom
Boldogságosat? 
Szemünk a nap ,szórja fényét
Utánunk a szellő halad. 
Olyat játszunk, itt a küszöb, 
S lépünk úgy, hogy a bánat bennmarad. 

Kacagunk, mintha értenénk mit dalolnak a madarak, 
S szaladunk nyomukban, míg a tavasz s a nyár velünk marad.
Bárki legyen azt kit nézel nevetni sose félj,
Boldogságot játszunk s játékban még csalni is ér.
S ha néha ugyan nagyon fáj is,
Ne cipeld csak a küszöbbfáig, 
mert abban járni őrület. 
Nem játék mint a boldogságos
Hanem valós mint a rémület. 
Játszol velem szép galambom, boldogságosat?
Küszöbbfától- küszöbbfáig, míg az idő velünk marad. 

Pokol

 Mi a pokol, ha nem az az élet,
Amit látok, ha más szemébe nézek,
Hogy te és én mással vagyunk majdnem egészek!

Akik hiánylják innen a verseket, azoknak jelentem, hogy betettem a helyükre, hogy helyre álljona világ rendje :) 

https://szekelysara.webnode.hu/news/uj-esztendo-2023/ Itt találhatjátok, s tetszett oszhatjáátok <3

Hibák

Vannak hibák, melyek könnyet csalnak a szemünkre. Amikor nem voltunk elég erősek ragaszkodni ahhoz, ami helyes, amikor bár minden porcikánk ellenezte baromságot csináltunk. Nem tudom mikor leszek elég erős igazat mondani önmagamnak s másoknak. Mert hazudni könnyű. Most gondold el hány mesét írtak meg a világon melyért milliárdok rajongtak. Na hazudni éppen ilyen egyszerű dolog. Az agyad csak kreál egy világot, melyben az amit teszel nem rossz. S belököd magad ezen az ajtón. Mikor bent vagy már úgy érzed ha már itt vagyok, akkor legalább élvezzem, ostoba érvelés, mert attól, hogy egy kis ideig ebben a világban boldog vagy csupán annak a jele, hogy nem voltál elég erős igazat mondani. S akkor elgondolkodsz. Kiért s miért is tettem? Akartam? Aki miatt tettem miért akarta? Mert nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok. Mert azt akarja, hogy más legyek. Szeret? Nem. Ha szeretne nem akarna megváltoztatni. Szóval valaki miatt, aki nem szeret odadobtad önmagad. Ha valami, akkor ez az igazi veszteség(...)

Tökéletes

Nem vagyok tökéletes. Vannak hibáim nem csak kicsik, hanem olyanok is amiket évtizedekig bánni fogok. De nem vagyok más mint te. Csak nekem nehezebbek a szürke hétköznapok. Mondanám, hogy azért vagyok más , mert egy szinte láthatatlan méretű rész hiánycikk az agyamban, de igazából azért látsz másnak, mert annak akarsz látni. Ugyanazok az érzések vannak bennem mint benned csak ami a te lelkednek egy bolha az enyémnek egy elefánt. Másnak lenni nem menő dolog, hanem tanulás, mert mindent amit érzek, más nem érzi s nekem kell rájönnöm, hogyan kezeljem le úgy, hogy ne rokkanjak bele. Ha azt kérdeznéd, bánok e valamit az életemben elkezdenén felsorolni mi minden történhetett volna másképp, de akkor nem az lennék, aki. Nagyon kevés ember akar igazán megismerni. A legtöbbje felül egy szaftos pletykának, s elítél egy félig látott kép alapján. Sosem tudtam megfelelni senki személyes ízlésének. Én mindig "túl" voltam. Sok voltam. De talán egyszer valakinek elég leszek. Addig pedig az vagyok, akiről mindig hallani fogsz de sosem fogsz megérteni ha nem kezdjük el megtanulni egymás nyelvét. Mert mivel mindig más voltam, soha nem utasítottam el senki világának a megismerését, mert hittem, hogy a világok szubjektív emberi szempontból figyelve értem meg az igazi értelmét az egésznek. Ti alkottatok meg. Hát akkor milyen jogon ítélsz el? S felfogod-e, hogy magadat ítéled?

Nagy levegő

A víz mélyén csend van. Végtelen és átkozottul nyugtató csend. Amikor egy lélegzetet vettem, hogy veled a víz alá bukjak, akkor azt hittem a víz alatt ilyesztő, aztán kinyitottam a szememet s téged láttalak, önmagad valójában. Míg a víz felszínén ott lebegett az összes hibánk, tévedésünk, fájdalmunk, csalódásunk, minden harcunk a világgal vagy önmagunkkal s minden álarcunk, amit magunkra erőltetünk. Ott lebegtek mind. S kívántam sodorja el a víz olyan messzire mindet, amennyire csak tudja, s maradjunk mi ketten, egymáshoz érve a csendben, a víz oltalma alatt.

S egy pillanatra arra gondoltam, hogy akkor voltam utoljára ennyire békés, mikor megfogantam s emberré fejlődtem. Bárcsak visszamehetnék ahhoz a pillanathoz, hogy eldönthessem akarom e a harcot, ami a víz másik oldalán vár. Mert fel kell jönni a víz alól, s akkor mint ha reánk öntenék visszakapunk minden démonunkat.

Még gyakran merülök a víz alá. Már nem félek tőle. Ha becsukom a szemem még olyan, mintha ott lennél, de már nem vagy ott. S vagyok csak én és a néma csend. Nehéz napokon, bát egyre ritkábban még elmegyek a tóhoz s lemerülök. S akkor annyira boldog vagyok. Ó bárcsak láthatnád s érezhetnéd, amit akkor érzek. Néha azt érzem, hogy titkon elviszel magaddal néhányat a démonjaim közül. Azt mondták gyújtsak gyertyát érted, de az egyetlen helyen, ahol békében voltunk ott nincs a tűznek hatalma. Olykor szépen lassan, az életemre gondolva gondosan összehajtogatom a ruháimat, s odakészítek egy törölközőt, hogy ne fázzon annyira a lelkem ha kijövök a vízből, de legtöbbször annyira fáj, hogy egyszerűen belevetem magam a hullámok közé, s újra érezlek téged.

A legtöbb ember fél a víz alá kerülni, de ők nem tudják azt, amit te tanítottál meg. A víz alatt a világ a legbékésebb hely, míg felette minden bizonytalan és félelmetes. Nem, nem a víz alatt lenni félelmetes, s ezt fogom megtanítani a gyerekeimnek is. Ha vágynak majd egy helyre, ahol megváltásra találnak, akkor csak vegyenek egy nagy levegőt.

-------------------------------------------------------------------

Vannak emberek, akik csak egyszer tudnak szeretni. Én ilyen vagyok. Hosszú hónapok magánya majd egy másik emberhez való kötődés s annak elmúlása ráébresztett, hogy egyetlen egyszer tudtam szeretni. Azt hiszem az nap, amikor eltemettük nem fogtam még fel, hogy minden férfiben őt fogom keresni s mivel nem találom majd menekülni fogok mindenki elől, aki szeretni akar. Nem tudom romantikus vagy végtelenül szomorú egyetlen embert szeretni egy életen keresztül. Talán ha élne azt mondanák romantikus, de akkor miért várják, hogy tovább lépjek. Csak azért mert meghalt? Mert már nem létezik? De létezik s él. Az emlékeimben, az érzéseimben s a döntésben, hogy nem kell senki más. Nekem megadatott, hogy szeressek s viszont szeressenek. Nem hosszú ideig. Egy életöltőhöz képest csupán egy szempillantás volt. S talán egy napon már nem arra ébredek, hogy fáj a hiánya, de akkor is tudom, hogy nekem ő rendeltetett s ezerszer inkább élek magányosan egy emlékkel mint bárki mellett, aki nem Ő.

 

 

 

 

Tudjátok srácok az Univerzum néha nagy paraszt tud leni. Emlékszem a Keleti mellett laktunk s minden nap, amikor hazafelé tartottam és éppen az életen, a világmindenségen és mindenen gondolkodtam, amikor is ott volt egy régi zöld fogalmam sincs milyen márkájú kocsi azzal a bizonyos rendszámmal. NEM-356 Pontosan az elmémbe vésődött, mert minden egyes alkalommal, amikor nagyban gondolkodtam felemeltem a fejemet és megláttam az Univerzum válaszát rá. NEM! Aztán eltelt sok év. Amikor elköltöztünk máshová már nem találkoztam ezzel a szörnyeteggel, de azért még néha meg tudott törtni a nagy ötletelések közepette, mert bár pontosan ugyan ott állt mindig, én minden egyes alkalommal, ha a Bethlen GÁbor és az István sarkára értem kaptam egy pofont az Univerzumtól. (...) Atzán sok évig nem találkoztunk míg ma újra előjött az élet nagy kérdése s éppen vidám terveimet szövögettem, amikor is a zebránál állva mosolyogva látom, hogy egy gyönyörű királykék kocsi suhan át előttem NEM-268 rendszámmal. Ez már jobban tetszett, mert van logikai kapcsolat a számok között 2+6=8, de már megint megjelent a csupa nagybetűs NEM. Aztán azon kezdtem el filózni, melyik kérdésemre jött a válasz. Aztán meg szomorú lettem, mert napok óta egy kérdésen rugózok. De aztán arra gondoltam, milyen igazságtalan, hogy a NEM sokkal gyakrabban előforduló rendszám mint az IGEN vagy a DE. Pechemre a magyar nyelv pesszimista nyelv. Szóval battyogok hazafelé és eszembe jut, már mint régi kedves ismerős az a lepukkant kis zöld kocsi, aki mindig ott volt ha szükségem volt rá, hogy valaki nemet mondjon. S azon filózok még mindig, hogy mekkora paraszt tud lenni az Univerzum...NEM?
 

Ő és Én

 

 

 

 

Kicsivel több mint 3 éve élünk együtt s fél éve már együtt is dolgozunk. Munkamániás. Bármilyen korán kelek is fel ő már ébren van s várja, hogy elinduljunk dolgozni, viszont ahogy hazaérünk eszünk s már kis is purcan s alszik reggelig. Közben egyikünk nagyobbakat sóhajtotik mint a másikunk, mert nehezek a mindennapjaink. Talán ő az egyetlen, aki megérti mennyire fáradt vagyok néha. Nem szól, csak odajön, hozzám bújik és együtt alszunk. Mindig elzsibbad tőle a kezem, de őt ezt nem érdekli.

Kapcsolatunk akkor vállt teljesen bizalmassá, amikor már mertünk szellenteni egymás társaságában. Az is megerősített, hogy 4 kismacskát neveltünk fel együtt, bár akkoriban én dolgoztam ő volt velük otthon, de jó volt látni mennyire szereti őket.

Nem veszekszünk gyakran, viszont ha összekapunk akkor sokáig elkerüljük egymást. Aztán úgy teszünk mintha mi se történt volna.

Néha már terhesnek érzem, hogy mindent együtt csinálunk, de akkor rájövök, milyen szerencsés vagyok, hogy nem vagyok egyedül. Ezt érzem akkor is, amikor nagy boci szemekkel néz rám és mosolyog.

Azt mondják minden kapcsolatban jobban szeret az egyik fél, nálunk ő szeret jobban, de ő ezt abszolút nem bánja. S akármi történik is ő kezdményezi a békülést. Azt hiszem benne több az alázat.

Tudom, hogy a múltja tele van fájdalommal, ami néha még felötlik benne, de igyekszünk az együtt töltött időre koncentrálni.

Vannak idegesítő dolgai is. Mindig megeszi a kajám felét, mert az jár neki. Szerinte.

Legkedvesebb emlékem vele, amikor mindketten bőrig ázunk az esőben. De szeretem a közvetlenségét is. Akárhányszor utazunk mindig megismerkedik valakivel, aki odáig meg vissza van a kedvességétől. Ilyenkor érzem, hogy szerencsés vagyok, hogy mellettem van. S nem kérdés, hogy mellettem lesz míg a halál el nem választ. Néha ilyesztő ez a kötelezettség, de fel kell nőni egy komoly kapcsolathoz.

Ja igen.. ő egy kutya :)

Nincsen holnap. Ez egy egyszerű tény, melyet csak az tud, aki itt marad. Nem elég az, hogy nem voltam rossz ember, minden egyes éjjel, amikor álomra hajtom a fejemet tudni akarom, hogy jó ember voltam, hogy őszintén beszéltem és tisztességgel éltem. Az életben van egy pont, nem tudom mikor de egyszer az ember megbékél mindennel, amit kapott az élettől, minden sebbel, fájdalommal, harccal és bukással és békét köt Istennel. A különbéke megkötése a legmegnyugatóbb dolog, mely arra emlékeztet, amikor egy viharos és hideg éjszakán betakarózva a melegben reméltük a szivárványt a vihar után. Idejét sem tudom mikor öleltek meg utoljára. Idejét se mikor mondták, hogy szeretlek és mikor tudtam őszintén nevetni. Azt hiszem amikor már idejét sem tudjuk mikor hűlt ki az élet a lelkünkben akkor következik el az, amitől mindannyian félünk, vagyis valaki fél valaki vágyik rá, mert elkövetkezik a nincsen holnap. Lezárunk minden beszélgetést, összegezzük életünket és szemünket becsukva egy halk zene kezdi belengeni elménket, egy dal, mi egykoron jelentett valamit, s mi szépen lassan újra és újra éljük mindazt, ami szép volt az életben, mindazt, ami szeretet, örömet és békét adott. Mert jutalmul az elménk megmutatja újra, és ott lesznek azok, akik már régen nincsenek, s azok is, akik búcsú nélkül osontak el az életünkből átadva szívünkben a helyüket a fájdalomnak és a bűntudatnak, mert ha tudtuk volna, hogy nincsen holnap mindent máshogy tettünk volna.

Annyi búcsút kell vennünk életünkben s közben el sem tudjuk képzelni, hogy mi legyünk a következők, akik búcsút vesznek, mert hiába fáj a szív, ha erősen pumpálja a vért, mert van egy részünk, mely élni akar, összetörten, meggyötörve, elhagyatottan, magányosan, minden szeretetet nélkülözve csak élni. Oxigént juttatni a tüdőnkbe és vért az ereinkbe. Nem tudom az emberek tudják vagy érzik- e, melyek életük utolsó pillanatai. Tudjuk-e majd ha nincs több holnap. Talán ezért mennek el a legtöbben a nap felkeltével, mert látni akarták, hogy van holnap. S a nap legszebb részével, a nap első sugaraival távoztak. S nekünk, akik itt maradtak nehéz elhinni, hogy valamikor is képes lesz a szívünk begyógyulni. Azt hiszem az emberek ezért akarnak ott lenni, amikor eltemetnek valakit. A végső búcsú az összetört szív első gyógyító hangja. S szívünk lassan egy végtelen temető lesz, újabb és újabb halottakkal.

Úgy élj, hogy tudd nincsen holnap. Ne maradjanak benned ki nem mondott szavak, meg nem élt érzések és súlyok, mely szívedet nem engedik örök nyugalomba. „Mindazt, amit megtehetsz, tedd meg teljes erődből, mert a sírban*, ahová mész, nincs munka, tervezés, ismeret vagy bölcsesség.”

A Hősökről

Azt mondják a cél szentesíti az eszközt. Bárcsak tudnák, hogy mekkorát tévednek. Láttam embereket, tanultam tőlük, akik elérték a céljaikat, de minden erkölcsi, morális és emberi szabályt áthágtak érte. Azt hittem ezek az emberek erősek, de rájöttem, hogy csak végtelen szeretet hiánnyal küzdenek. De nem erőszakolhatom rájuk a szeretetet, mint eszközt ha nem akarják, mert az én világomban az eszköz módja határozza meg a cél értékét. Láttam nagy embereket, ahogy mások hátán állva kapaszkodtak a hatalomban, de jött valamiféle Isteni igazságszolgáltatás s önnön szándékuk alapján tűntek el örökre a homályba. S én minduntalan azon gondolkodom, hogyha eléggé szerették volna őket, akkor tudták volna mekkora ereje van a szeretetnek. A szeretet soha nem vall kudarcot. S egyszer ha az út végére érek és vissza gondolok mindarra, amit magam mögött hagyok nem akarok arra emlékezni, hogy mások eltaposása által voltam egy báb valaki kezében, hanem a legkisebb akarok lenni. Az aki csendben jön s csendben távozik s a kettő között adni próbál nem ellopni, mosolyt fakasztani nem megsiratni és nem ordítani, hogy az egész világ hallja hanem  csenben suttogni valaki fülébe, akit mindennél jobban tudtam volna szeretni.